Kft -ket érintő változások az új Ptk-ban
2014.01.10 15:58
Ezúton szeretnénk felhívni figyelmüket a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) gazdasági társaságokat érintő változásokra.
Ezen a téren számos változtatás közül ki kell emelni a Kft -ket érintő szabályozást, miszerint a Ptk. hatályba lépésétől még két év határidőt adnak a kft-knek a törzstőke 3 millió forintra emelésére, azonban sokaknál már 2014-ben aktuális lesz az új elvárások teljesítése.
Az új szabály szerint a kft-knek 2016. március 15-ig kell kötelezően megemelniük a törzstőkéjüket 3 millió forintra, a jegyzett tőke emelése azonban 2014. március 15. után egyből esedékessé válik, ha valaki társasági okiratot módosít, és azt benyújtja a Cégbíróságra.
Azaz 2014. március 14-ét követően a törzstőke emelés nélkül nem tudják a cégjegyzéken a cégek átvezetni például az üzletrész értékesítést, ügyvezető változást, székhelyváltozást, telephelyváltozást.
A 3 millió forint jegyzett tőkére emelés nélkül vélhetően vagy elutasítja a cégbíróság a változásbejegyzési kérelmet, vagy a cég dönthet a betéti társasággá vagy közkereseti társasággá történő átalakulásáról, ami meglehetősen költséges és időigényes könyvvizsgálót is igénylő eljárás.
Azok a cégek, amelyek nem hajtják végre a kötelező törzstőke emelést, vagy nem alakulnak át bt-vé, kkt-vé, törvényességi felügyeleti eljárásra, bírságra, akár végleges törlésre számíthatnak.
A törzstőke emelése történhet a tagok pénzbeli hozzájárulásán kívül korábban eredménytartalékba helyezett eredmény terhére is, tehát a kft. saját nyereségéből is jegyzett tőkét emelhet, illetve lehetőség van a tagok részéről nem pénzbeli, apporttal történő jegyzett tőke emelésére is.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy irodánk kedvezményes díjszabás mellett készíti el az esetlegesen felmerülő cégjegyzék adat változtatások cégbíróság felé való bejelentését még 2014. márc 14-e előtt, annak érdekében, hogy Önnek és cégének 2016. március 15-ig való kötelező törzstőke emelésre megfelelő határidő álljon rendelkezésre.
Amennyiben a fenti ügyintézzéssel kapcsolatban segítségünket kívánja igénybe venni, kérjük forduljanak hozzánk bizalommal a fenti elérhetőségeken, azzal, hogy 2014. március 5-ig beérkezett megrendeléseket tudjuk teljesíteni a várható munkateherre tekintettel.
Szerző: Dr. Papp Melinda